Kurzeme (Kurland vagy Kurföld)
Kurzeme Lettország nagy kiterjedésű nyugati régiója, friss levegőjű mezőgazdasági terület, mely mindenekelőtt kék teheneiről (ezek valójában szürkék, bár állítólag napsütésben kékes árnyalatúak) és borostyánköves tengerpartjáról nevezetes. Az elnevezés a "kurs" balti törzs nevéből ered, akik ezen a vidéken telepedtek meg évezredekkel ezelőtt. A vidék az 1600-as években élte virágkorát, amikor is a mind a svéd, mind a lengyel uralomtól sikerült megmenekülnie és Kurlandi Hercegség néven független államként élhette életét. Busás hasznot húzva a Balti-tengeri kereskedelemből olyannyira megtollasodtak, hogy még a gyarmatosításba is bekapcsolódtak: Közép-Afrikában (Gambia) és a Karibi-térségben (Tobago szigete) hoztak létre gyarmatokat. Szóval ha valakinek a Legyen Ön is Milliomosban 20 millióért azt a kérdést kell megválaszolnia, hogy volt-e valaha tengerentúli gyarmata Lettországnak, a helyes válasz bármily hihetetlen: igen! Fura dolgokat művel néha a történelem...
Hivatalosan 1795-ben szűnt meg függetlensége, amikor is az Orosz Birodalom részévé vált. Ekkortól kezdve történelme szorosan összefonódott a többi lett területtel, a dicső múltra ma már legfeljebb csak a helyiek büszke lokálpatriotizmusa utalhat. Az orosz, majd szovjet időkben két jégmentes kikötőjét, Liepāját és Ventspilst különös figyelemben részesítették, hiszen ezek voltak a Szovjetunió legfontosabb nyugati kapui. A tengerpartot szinte egész hosszában lezárták és szigorúan őrzött katonai területté nyilvánították. Ventspilstől nem messze építették fel pl. a világ egyik legnagyobb rádióteleszkópját (melynek tányérja 32 méter átmérőjű, súlya pedig 600 tonna), hogy le tudják hallgatni a nyugati imperialista országok műholdas kommunikációját.
Kurzeme egyúttal a Lettország legritkábban lakott régiója is. Lettország átlagos népsűrűsége egyébként is rendkívül alacsony, mindössze 35 fő/km2 (Európában mindössze öt állam, a skandinávok és Finn, ill. Észtország rendelkezik ennél alacsonyabb értékkel), de Kurzeme inkább csak lefelé húzza az átlagot. Itt egy km2-re csupán 22 ember jut. Csak az összehasonlítás kedvéért: a sokszor szinte üresnek tűnő magyar Alföldön ugyanez 79 fő/km2...
Két nagyvárosát, Liepāját és Ventspilst leszámítva tehát egy tipikus rurális téregységről van szó, amely igen érdekes településszerkezettel rendelkezik. Hagyományos értelemben vett falvakkal itt legfeljebb csak a tengerpert mentén találkozhatunk; egyébként nincs olyan, hogy tábla jelzi a falu kezdetét, majd végét, és a kettő között házak sorakoznak az út mentén - mint ahogy Magyarországon megszokhattuk. Inkább a tanyavilághoz hasonlítható, ahol a 3-4 házból álló épületcsoportokat folyók, tavak, erdők, mocsarak választják el egymástól, és közöttük kilométerekben mérhető a távolság. Nagy ritkán akár 10-12 házból álló tanyák(?) is előfordulnak, no persze mindig gondosan ügyelve arra, hogy az épületek azért minél messzebb legyenek egymástól. Nem is igazán tudom, hogy közigazgatásilag hogyan kezelik ezeket a településeket, ha egyáltalán annak lehet nevezni őket.
A következő szintet a 2.000 - 13.000 lakossal rendelkező kisvárosok jelentik, melyek már zárt, kompakt településeknek nevezhetők. Akik kíváncsiak az igazi lett vidéki életre, azoknak érdemes ellátogatniuk ezekbe a városkákba; én Aizputében és Kuldīgában jártam.
Hivatalosan 1795-ben szűnt meg függetlensége, amikor is az Orosz Birodalom részévé vált. Ekkortól kezdve történelme szorosan összefonódott a többi lett területtel, a dicső múltra ma már legfeljebb csak a helyiek büszke lokálpatriotizmusa utalhat. Az orosz, majd szovjet időkben két jégmentes kikötőjét, Liepāját és Ventspilst különös figyelemben részesítették, hiszen ezek voltak a Szovjetunió legfontosabb nyugati kapui. A tengerpartot szinte egész hosszában lezárták és szigorúan őrzött katonai területté nyilvánították. Ventspilstől nem messze építették fel pl. a világ egyik legnagyobb rádióteleszkópját (melynek tányérja 32 méter átmérőjű, súlya pedig 600 tonna), hogy le tudják hallgatni a nyugati imperialista országok műholdas kommunikációját.
Kurzeme egyúttal a Lettország legritkábban lakott régiója is. Lettország átlagos népsűrűsége egyébként is rendkívül alacsony, mindössze 35 fő/km2 (Európában mindössze öt állam, a skandinávok és Finn, ill. Észtország rendelkezik ennél alacsonyabb értékkel), de Kurzeme inkább csak lefelé húzza az átlagot. Itt egy km2-re csupán 22 ember jut. Csak az összehasonlítás kedvéért: a sokszor szinte üresnek tűnő magyar Alföldön ugyanez 79 fő/km2...
Két nagyvárosát, Liepāját és Ventspilst leszámítva tehát egy tipikus rurális téregységről van szó, amely igen érdekes településszerkezettel rendelkezik. Hagyományos értelemben vett falvakkal itt legfeljebb csak a tengerpert mentén találkozhatunk; egyébként nincs olyan, hogy tábla jelzi a falu kezdetét, majd végét, és a kettő között házak sorakoznak az út mentén - mint ahogy Magyarországon megszokhattuk. Inkább a tanyavilághoz hasonlítható, ahol a 3-4 házból álló épületcsoportokat folyók, tavak, erdők, mocsarak választják el egymástól, és közöttük kilométerekben mérhető a távolság. Nagy ritkán akár 10-12 házból álló tanyák(?) is előfordulnak, no persze mindig gondosan ügyelve arra, hogy az épületek azért minél messzebb legyenek egymástól. Nem is igazán tudom, hogy közigazgatásilag hogyan kezelik ezeket a településeket, ha egyáltalán annak lehet nevezni őket.
A következő szintet a 2.000 - 13.000 lakossal rendelkező kisvárosok jelentik, melyek már zárt, kompakt településeknek nevezhetők. Akik kíváncsiak az igazi lett vidéki életre, azoknak érdemes ellátogatniuk ezekbe a városkákba; én Aizputében és Kuldīgában jártam.
Kurzemei hajnal.
Házak a semmi közepén.
Aizpute
Apró, mindössze 5300 lakosú település kb. 20 km-re Liepājától. Álmos kisváros, egyetlen nevezetessége az 1253-ból származó Szent József templom, ill. a vele szemközt magasodó várrom, mely egykor a Német Lovagrend erődítménye volt.
Aizupte főutcája.
Városháza és a főtér központi épülete.
1. Szent János-templom.
2. Malom-tó.
A Livóniai Lovagrend várának romjai.
Kuldīga
A külföldi turisták által finoman fogalmazva is ritkán látogatott Kuldīga igazi kis gyöngyszem Kurzeme kellős közepén. Ma egy Isten háta mögötti, elfeledett kisvárosnak tűnik, azonban nem mindig volt ez így: korábban Goldingen néven a Kurzeme Hercegség fővárosává fejlődött. Az északi háborúban (1700-1721) azonban súlyos károk érték és soha nem nyerte vissza korábbi fényét. Kuldīga jövője alighanem a turizmus lehet, ha sikerül végre felfedeztetnie magát a világgal. Nagyon bájos, kifejezetten romantikus hely, ahol senki sem siet és mintha az idő is lassabban telne. Roskadozó, nyikorgó 17-18. századi faházaival, macskaköves, poros utcáival, fahordókból ácsolt virágosládáival néha olyan érzésem volt, mintha egy western film díszletei közé csöppentem volna. A várost patakok szelik át, melyek vízimalmokat hajtanak és végül a Venta-folyóba torkollanak, ahol Lettország legszebb téglahídja és Európa legszélesebb, 110 méter széles vízesése található. (Mondjuk vízesésnek túlzás nevezni, lévén kb. fél méter magas, inkább vízlépcsőnek mondanám.) Sajnos nem volt túl sok időm, így kimaradt 1-2 látnivaló, pl. a Livóniai Lovagrend várának romja, a Szent-Katalin-templom, a városháza stb. De remélem, az alábbi néhány képpel azért sikerül egy picit visszaadni Kuldīga hangulatát.
Liepājas iela - sétálóutca.
Kuldīga patakjai.
1. Sajnos nem saját kép, de helye van itt - talán ez adja vissza legjobban a város hangulatát.
2. Szent Katalin lutheránus templom.
1. A régi patikát egy német család üzemeltette - Fachwerk a 17. századból.
2. Egy aranyos kuldīgai panzió.
Vidéki hangulat Lettországból...
Venta-folyó: a híres téglahíd és Európa leghosszabb vízesése.
