Liepāja Lettország harmadik legnagyobb városa, lakosságszáma napjainkban 85 000 fő. A települést a Livóniai Lovagrend alapította az 1200-as években, de fejlődése csak a 19. században indult be igazán, amikor kimélyítették kikötőjét és vasútvonallal kötötték össze Rigával. III. Sándor cár - felismerve a város kiváló stratégiai fekvését - ide telepítette a birodalom egyik legnagyobb hadikikötőjét és nem sokkal később itt állomásozott az első orosz tengeralattjáró-flotta is. A szovjet időkben is alapvetően katonai támaszpontként funkcionált, emellett azonban fontos ipari központtá fejlesztették. A megszokott recept alapján a munkások zömét itt is orosz bevándorlók alkották, akik a '80-as évekre már többségbe kerültek a lettekkel szemben; utóbbiak aránya 1990-re 39% alá zuhant. A függetlenség kivívása után a korábbi bevándorlók egy része elhagyta Lettországot, de a legtöbb orosz a maradás mellett döntött. Napjainkban a város 51%-a lett, 33%-a orosz, 9%-a ukrán vagy fehérorosz és 3%-a litván anyanyelvű.
Valószínűleg a magyar nyelv legbugyutább szava a "furcsa", hiszen tulajdonképpen bármit jelenthet, de én mégsem tudok más (jobb) kifejezést találni Liepājára, mint hogy furcsa. A város szerkezete egyszerű és átlátható, de az utcákat járva valami miatt folyton folyvást az összevisszaság érzése lesz úrrá az emberen. Az utcakép olykor harmonikusan egységes (igyekeztem elsősorban ilyeneket fotózni), máskor tégla, fa, beton, acél és üveg irritálóan mozaikos kutyuléka. Az utcák tiszták, az épületek többnyire lepukkantak. A tengerpart mintaszerűen karbantartott, de a parkot száz méterrel hátrébb már felveri a gaz. Legnépszerűbb turisztikai attrakciója egy börtön, óvárosa (ami nem is igazán ó) nem tartogat túl sok különlegességet. Éjszakai élete legendás, sőt állítólag itt található a lettországi orosz maffia fészke is, nekem azonban már-már zavarbaejtően csendesnek és nyugodtnak tűnt minden. Igazából még azt sem tudom eldönteni, hogy tetszett-e vagy sem... Az egyik útikönyv szerzőjére is hasonló összbenyomást gyakorolt Liepāja. "Az energikus kikötőváros mintha megrekedt volna az átmenet mocsarában, és nem nagyon tudja, merre induljon. Elhagyatott, pusztuló szovjet épületek állnak a sikkes, nyugati stílusú bárok mellett - a hangulat egyszerre izgatott és reménykedő."
Egy szó mint száz: Liepāja furcsa egy város. Én látok benne fantáziát: szerintem sokkal többet ki lehetne hozni belőle, de egyelőre - pénz és talán motiváció hiányában - a lehetőségeinek 50%-át sem használja ki. (Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem nyáron érkeztem.)
Egy szó mint száz: Liepāja furcsa egy város. Én látok benne fantáziát: szerintem sokkal többet ki lehetne hozni belőle, de egyelőre - pénz és talán motiváció hiányában - a lehetőségeinek 50%-át sem használja ki. (Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem nyáron érkeztem.)
A rock'n'roll városa
Nehéz eldönteni, hogy melyik volt előbb, a tyúk vagy a tojás (azaz egy tradicionális, létező valamit reklámoz-e a szlogen, avagy maga a jól felépített turisztikai image generálja-e a fejlődést), mindenesetre tény: Liepājában minden a rockzene körül forog. Itt rendezik minden augusztusban a legnagyobb lett rockfesztivált, itt található az ország legnagyobb rock café-ja, a belvárosban pedig egymást érik a kisebb-nagyobb pubok, ahol szinte minden este élőzenés koncerteket tartanak. Az utcákat járva folyton folyvást gigantikus "hangszer-szobrokba" botlik az ember, a sétálóutcát a legismertebb lett rockzenészek kéznyomai díszítik, a turisztikai kiadványok által felkínált ajánlott sétaútvonalak pedig hogy-hogy-se a dó-ré-mí-fá stb. fantázianeveket viselik.
A lett rockzenészek utcája
A tégla és a fa városa
Tengerpart és naplemente
Karosta
Itt sajnos nem jártam, de mint érdekesség mindenképp meg kell említeni. A cári időkben épült városrészt a nácik és a szovjetek is katonai támaszpontként, ill. börtönként használták, amely a város területének csaknem egyharmadát foglalta el. 1990 óta üresen álló szellemváros. Ami miatt azonban mégis a város egyik első számú attrakciójának számít az az, hogy szállásként is funkcionál. Aki vállalkozik arra, hogy eltölt itt egy-két éjszakát, átélheti, milyen volt a rabok élete a szovjet időben. Szállás egy igazi cellában, éjszakai ellenőrzés, durva szidalmazás és (állítólag) a világ legundorítóbb WC-je. Bizarr élmény lehet, az egyszer biztos.
1. Szellemváros
2. Élet a börtönben