Vidzeme-dombság
Lettország északi, északkeleti tájegysége a Vidzeme régió, melynek központi magját a hasonló elnevezésű dombság foglalja el. Ez az ország legnagyobb átlagmagasságú és legvadregényesebb vidéke - már amennyire vadregényes lehet egy olyan tájegység, melynek legmagasabb csúcsa 312 méterrel tornyosul a tenger szintje fölé... Közhely, de igaz: minden relatív. Így nem kell csodálkozni azon, hogy a tök lapos Lettországban jóformán minden 200 méternél magasabb huplit nemzeti parknak nyilvánítanak, hogy aztán azok mágnesként vonzzák a "magasság" szerelmeseit. Azt viszont már egy picit túlzásnak tartom, hogy a turisztikai kiadványok nemes egyszerűséggel "lett Svájcnak" titulálják a Vidzeme-dombságot, a földrajzosok pedig nem átallják "highland-nek" nevezni azt. Habár valószínűleg ők csinálják jól. Hiszen kár lenne keseregni azon, ami nincs (olyannyira nincs, hogy a letteknek a legközelebbi épkézláb hegy látványáért is cirka 1000 km-t kell utazniuk egészen Svédországig vagy ugyanennyit a Kárpátokig), inkább megpróbálják kihozni a maximumot abból, ami van. Így aztán - bármilyen mókás - a téli sportok, köztük a síelési lehetőségek teljes palettájáról válogathatunk Vidzemében. Lapos és rövid, de e miénk - gondolhatják.
Csak egy zárójeles megjegyzés: az észtek talán még ennél is elvetemültebbek, állítólag telente néhol még a meddőhányók lejtőit is sípályává alakítják. Avagy mit tegyünk, ha a síelés három alapfeltétele közül kettő teljesül (hó + síelni szerető emberek), csak azok a fránya hegyek hiányoznak...
Gauja Nemzeti Park
A Vidzeme-dombság nyugati szegélyén Lettország legszebb és leglátogatottabb tájegységét, a 900 km2 alapterületű Gauja Nemzeti Parkot találjuk. Nevét a Gauja folyóról kapta, mely egy relatíve mély völgyben hömpölyög nyugatra, a Rigai-öböl felé, partján pedig ősi települések és várak maradványai sorakoznak. A nemzeti park a lett kirándulóturizmus Mekkája. A lettekről, meg úgy általában véve a baltiakról elmondható, hogy nagy átlagban sokkal szorosabban kötődnek a természethez és sokkal több időt is töltenek a természetben, mint mondjuk mi, magyarok. Tavasszal és nyaranta például rendkívül népszerű családi program a gaujai kenubérlés egy-egy hosszú hétvégére. A folyó felső szakaszán vízre szállnak és szép lassan leeveznek Siguldáig; közben sokszor kikötnek piknikezni, az éjszakákat pedig a folyóparton töltik sátrakban (tábortűz, meg minden ami kell). A sportolási és szórakozási lehetőségek szinte végtelen választéka áll rendelkezésre, kezdve a hőlégballonozástól kezdve a kerékpártúrázáson és a bungee jumpingon át a bobozásig. Régi faházak, zöldellő dombok, barna lápok és sárga rétek - igazán kellemes és szép hely a Gauja Nemzeti Park.
Sigulda és Turaida
A nemzeti park központi településpárját tízezren lakják. Rigától 50 km-re keletre találhatók a Gauja-völgy festői, meredek falú déli, ill. északi szegélyén.
Az "új siguldai kastélyt" az 1870-es években építtette egy Kropotkin nevű herceg. Ma szanatóriumként funkcionál, de szép és gondozott kertje a turisták előtt is nyitva áll.
1. A Kardtestvérek Lovagrendjének (később Livóniai, majd Német Lovagrend) egyik legelső erődítménye volt a siguldai vár, mely az 1210-20-as években épült. Ma már csak a romjai állnak, de a látvány még így is impozáns.
2. A folyó túlpartján emelkedik Turaida vára - kilátás a siguldai erődből.
A Gauja-folyó és egy libegő, amely a két várat összeköti.
Gūtmaņis-barlang
Senki sem tudja biztosan, hogy a "Turaida rózsája" néven ismert történet megtörtént eset-e, vagy csupán legenda. Úgy szól a fáma, hogy 1601-ben egy Marija nevű kislány került a turaidai várba, miután rátaláltak egy csatamezőn. Ahogy felnőtt, messze földön híres szépséggé cserepedett, akihez sereglettek a kérők. Ő azonban minden elhajtotta, mivel a folyó túlpartján (ráadásul egy másik országban, mivel akkoriban a Gauja volt a határfolyó) álló siguldai vár kertészébe volt szerelmes. Éjszakánként titokban találkozhattak csak egy barlangban, félúton a két erőd között. Egyszer azonban egy lengyel kérő felfedezte titkukat és egy hamis levéllel a barlanghoz csalta Mariját. Meg akarta erőszakolni, a lány azonban a megszégyenülés helyett a halált választotta, bár egy kis csellel még adott esélyt magának is. Azt hazudta, hogy kendője varázserővel bír, ami sérthetetlenné teszi az embert és hogy inkább e kendőt adja önmaga helyett. Szavait igazolandó a nyaka köré tekerte a kendőt és arra kérte a vitézt: tegyen próbát. A balga lengyel vagy bevette a dumát, vagy szimplán bedühödött, mindenesetre egy suhintással levágta Marija fejét, majd elmenekült.
A 19 méter mély barlangot egy vastartalmú forrásvíz vájta a homokkő-sziklába, ettől vöröses árnyalatú a fala. Nevét egy Gūtmaņis nevű gyógyászról kapta, aki először használta a vizet gyógyításra. A turizmus e korai formájának bizonyítékai azok a "graffitik", amiket az idelátogatók vájtak a barlang falába. A legrégibb évszám az 1600-as évek végéről származik.
1. Marija, "Turaida rózsájának" sírja.
2. Turaida vára.
Ősz és tél
Érdekes a baltiak hozzáállása a műemlékvédelemhez. Míg nálunk elsősorban az állapotmegőrzés a cél, hiszen a legalapvetőbb filozófiánk szerint egy ócska másolat nem bírhat valós értékkel (nem véletlen, hogy Görögország sem renoválja ókori városait), addig ők gyakorta nemes egyszerűséggel újjáépítik az évszázadokkal korábban lerombolt épületeket. Így volt ez a litvániai Trakaiban és ugyanez a helyzet itt, Turaidában is. Most nem érdemes belemenni a kérdés filozófiai hátterének boncolgatásába, de jómagam inkább az elsővel értek egyet. Azzal a kitétellel, hogy indokolt esetben, szimbolikus erejű műemlékek megsemmisülése esetén, igenis indokolt lehet az újjáépítés - lásd: mostari híd vagy a rigai Feketefejűek háza. De Turaida más tészta. Így, ebben a formájában egy kicsit szánalmasnak tűnik, bár kétségtelen, hogy a tömegturizmusnak jót tesz. Szóval "építsük a múltat"!
A siguldai bobpálya a szovjet csapatnak épült az 1980-as években, a szarajevói olimpiai pálya darabjaiból. Ma Európa egyik legnagyobb és legismertebb ilyen jellegű létesítménye.
Cēsis
Történelmi hangulatú, húszezres városka Vidzemében. Legfontosabb nevezetességei: a belvárosi sétálóutcák, a főtéren álló középkori templom, az 1200-as években épült vár és Lettország legpatinásabb söre, a Cēsu.
Rīgas iela - az óváros útöere.
Szent János-templom - 1285-ben épült gótikus stílusban, bár tornyát a 19. században átalakították.
A Cēsisi várat 1207-ben alapította a már oly' sokszor emlegetett Lovagrend. Szerencsére egész jó állapotban megmaradt, bár belül gyakorlatilag teljesen üres. A bejáratnál mindenki lámpást kap a kezébe, hogy a vártorony koromsötétjében ne törje ki kezét, lábát. Remek, kreatív ötlet és megadja az alaphangulatot, ráadásul jót lehet ökörködni vele a megfelelő fénykép-kompozíciók megtalálásában.
Második alkalommal november közepén, néhány nappal a lett nemzeti ünnep (nov. 18.) előtt érkeztem. A vár mellett található szabadtéri színpad lépcsőin - valószínűleg a cēsisi diákok - Lettország sziluettjét rakták ki mécsesekkel.
1. A híres Cēsu sör gyára.
2. A cēsisi "új vár" a 18. században épült, manapság múzeumként funkcionál.
