Az észtekről általában + Tallinn (1)

Kik azok az észtek?

Európa egyik legkisebb államalkotó nemzete, lélekszámuk – az egész Földet figyelembe véve – mindössze 1,1 millió fő (ebből kb. 930 000-en élnek Észtországban). Nyelvük a finnugor nyelvcsaládba tartozik, melyen belül a finnek a közelebbi, mi magyarok pedig a távolabbi rokonaiknak számítunk. Az első finnugor törzsek kb. öt és félezer évvel ezelőtt érkeztek az Ural-hegység felől. Első név szerinti említésük iu. 98-ból származik, amikor Tacitus római történész (római történész… és mi minden történt azóta!) így írja le az „aestiket”: „szinte állati kinézetűek, nyomorultul nincstelenek, nincs se fegyverük, se lakóházuk. Füveken élnek, ruházatuk állatbőr, a csupasz földön hálnak. Se embert, se istent nem ismerve az a jutalmuk, amit érdemelnek: nincs többjük a puszta életösztönnél.” Az észtek becsületükre legyen mondva, hogy azóta igen sokat faragtak e hátrányból.

Történelmükről röviden

Az észt nép történelme – a lettekéhez hasonlóan – megszállások és idegen hódítások sorozataként értelmezhető. Az első hódítók a dán vikingek voltak, akik az 1200-as évek elején elfoglalták az észt szállásterület északi részét, ill. a nyugati szigeteket. Nem sokkal később dél felől megérkeztek a német lovagok is, akiknek kelet felé történő nyomulását végül Alekszander Nyevszkij orosz hadvezér hiúsította meg a híres Csúd-tavi csatában. Miután a pénzszűkébe kerülő dánok 1347-ben egyszerűen eladták az általuk birtokolt észt területeket a Német Lovagrendnek, kétszáz évnyi német uralom kezdődött. Már ekkor kikristályosodott az a társadalmi hierarchia, ami lényegében a 20. század elejéig jellemző maradt: a nemességet és a városi polgárságot németek, míg a jobbágyságot észtek alkották. A középkor végére fejlett infrastruktúra és sűrű kereskedelmi hálózat épült ki a Baltikum északi szegletében, melynek gyújtópontjában két virágzó Hanza-város: Reval (ma Tallinn) és Dorpat (ma Tartu) állt. 1552-ben majd’ nyolc évtizeden át tartó háborúskodás vette kezdetét az oroszok, a németek, a lengyelek és a svédek részvételével , melyből végül ez utóbbiak kerültek ki győztesként.

A hetvenévnyi svéd uralomra a baltiak mind a mai napig nosztalgiával tekintenek („svéd aranykor”), és nem véletlenül. Az akkori európai normákhoz képest a Svéd Birodalom megdöbbentően liberális és toleráns magatartást tanúsított a kis népek és az alacsony jövedelmű néprétegek iránt, XI. Károly svéd király pl. magát a jobbágyság intézményét is el akarta törölni, ám a német földesurak háborgása miatt végül meghátrálni kényszerült. Ettől függetlenül a svéd „hódítók” megszüntették pl. a földesúri ítélőszéket és a röghöz kötöttséget, ill. bevezették a kötelező elemi iskolai oktatást; a lett és észt nyelv prioritásával! A svéd időkben jelent meg az első nyomtatott észt könyv és ekkor alapították a tartui egyetemet is. A nagy északi háborúban (1700-1721) azonban az Orosz Birodalom legyőzte Svédországot és kétszáz évre rátette mancsát a Baltikumra. Ez nagy csapást jelentett az észt parasztok számára, akik hirtelen ismét a sötét középkorban találták magukat (egy korabeli feljegyzés szerint „a jobbágyokat régi szokás szerint adták-vették kutyákért, lovakért, a szökevényeket pedig billoggal megjelölték, sőt meg is csonkították”), azonban mit sem változtatott a német urak kiváltságos helyzetén. A 19. században kibontakozó észt nacionalizmus így nem meglepő módon egyszerre irányult a russzifikációs politikát folytató oroszok és a gazdasági életet uraló németek ellen. Zsidók észtföldön alig-alig voltak.

Az első világháború zűrzavarában Észtországnak is sikerült kivívnia függetlenségét, de a lettekhez és litvánokhoz hasonlóan az csupán rövidke két évtizedig tartott. A második világháború során előbb a szovjetek, aztán a nácik, végül ismét a szovjetek kezére került az észak-balti ország, mely lakosságának egynegyedével fizetett a nagyhatalmi játszmáért. A Szovjetunió részeként hasonló folyamatok formálták mindennapjait, mint a déli szomszédokét: államosítás, erőltetett iparosítás és russzifikáció. 1989-re az észtek aránya saját hazájukban 62% alá zuhant, a fővárosban Tallinnban pedig kisebbségbe szorultak az oroszokkal szemben. (Ma Észtország lakosságának 69%-a, Tallinnénak pedig 56%-a észt nemzetiségű).

A modern Észtország

Észtország ma a régió leggazdagabb és legdinamikusabban fejlődő állama, melyet mi sem bizonyít jobban, mint hogy 2011. január 1-től hivatalosan is bevezetik az eurót. Jelenlegi fizetőeszközük egyébként a korona (az elnevezést egy picit mókásnak találom, hiszen észt királyt nem ismer a világtörténelem), ami viszont érdekes módon közel sem olyan erős (18 Ft), mint a lett lat. Csak a rend kedvéért: utóbbiból 1 db 400 Ft-ot ér!
Észtország az információs társadalom kiépítésének elkötelezett híve. Törvény mondja ki például, hogy az internet-hozzáférés minden észt állampolgár számára alkotmányos jog, de jellemző az is, hogy az észt kormány a világon elsőként váltott át papír-alapúról elektronikusan vezetett kabinetülésekre. Ja igen, és a Skype is észt találmány… A finn-modellt követő oktatási rendszer már most a világ élvonalában jár, aminek egyik kézzelfogható jelét nekem is volt szerencsém megtapasztalni: mindenki folyékonyan beszél angolul. Tényleg mindenki: a buszsofőröktől kezdve a zöldségárusokon át (igen, voltam zöldségesnél) a pincérnőkig; egyetlen egy kivétellel sem találkoztam.

Észtország és Tallinn egyébként már nagyon Észak. Rigát talán úgy írnám le, hogy kb. 30%-ban Észak-, 40%-ban Közép- és 30%-ban Kelet Európa. Tallinnál ez az arány meglátásom szerint 70% Észak-Európa, 20% Közép-Európa (az óváros) és 10% Kelet-Európa. A középkori belvárost egy hipermodern üzleti negyed veszi körül, ám kifelé haladva fokozatosan vidékies jelleget ölt a táj, ahol az utcákat ódon, de  többnyire szépen karbantartott faházak alkotják. Nehéz visszaadni a hangulatot, mert ahhoz hangok és szagok is kellenének, de ha azt mondom: nyikorgó tornác, zörgő avar és fenyőillat, talán sikerül körülírnom az atmoszférát. Olykor már-már zavarba ejtően idillinek tűnt minden.

Tallinn történelméről és gyönyörű középkori belvárosáról majd következő alkalommal írok, most az általam meglátogatott, óvároson kívüli nevezetességekről gyűjtöttem össze néhány képet.

Hajnal a tallinni kikötőben. Az óváros látképe a kikötő felől.

Tallinnban még Rigánál is sokkal több faház található; egész utcák épültek csak fából.

Nem mindennapi reggeli: egy gránitszikla tetején a Finn-öböl partján.

 Parkok és szobrok.

Kadriorg palota. Észak-Európa legszebb barokk épületét Nagy Péter cár építtette 1718-ban; jelenleg az Észt Szépművészeti és a Nagy Péter Múzeum működik benne. A hozzá kapcsolódó hatalmas, szökőkutakkal, orgonabokrokkal és hársfa-, tölgy-, nyárfa, ill. gesztenyeligetekkel tarkított parkot feleségéről, Katalinról nevezték el. Ottjártamkor épp felújítás alatt állt az épület, úgyhogy csak kívülről tudtam megcsodálni.

Dalosmező. Az ország legnagyobb szabadtéri színpada, melyet amfiteátrum-szerű domboldal ölel körül, ahol akár 250 000 ember is elfér. Az éneklés a balti népek mindennapjainak szerves része az idők kezdete óta. Sehol nem derül ki ez olyan egyértelműen, mint az észtek, lettek és litvánok világszerte egyedülálló monumentális fesztiváljain, a négy- vagy ötévente megrendezésre kerülő dalosünnepeken. Ilyenkor ezrek és tízezrek állnak színpadra, hogy közösen énekeljék a legendásan gazdag balti folklór legszebb darabjait száz és százezer embernek. Az első dalosünnepet 1869-ben tartották Észtországban, a nemzeti szellem feltámadásának kezdetén. A szovjet időszakban ezek a rendezvények kínálták az egyetlen lehetőséget a nemzeti öntudat kifejezésére, így nem lehet eléggé hangsúlyozni szerepüket a baltiak modernkori történelmében. Különösen az 1989-ben tartott dalfesztiválok voltak megrendítő erejűek, amikor a baltiak egész egyszerűen énekelve tudatták a szovjet hatóságokkal a szabadság iránti vágyukat. Állítólag az üzenet még Finn-öböl túlpartján fekvő Helsinkiben is hallatszott. Ezért nevezik "daloló forradalomnak" a balti államok elszakadását a Szovjetuniótól. A dalosünnepek értékét, unikalitását mi sem mutatja jobban, mint hogy az UNESCO is felvette őket örökségeinek sorába. Nagy álmom, hogy egyszer ellátogathassak egy ilyenre... Egy kis ízelítő a hangulatból:

Lettországból: http://www.youtube.com/watch?v=TjkQjKdKKMo&feature=related
Lettországból: http://www.youtube.com/watch?v=baaX4-1_df0&feature=related
Észtországból: http://www.youtube.com/watch?v=WCifZHi525Y