Königsberg városát 1255. szeptember 1-jén alapította a Német Lovagrend, miután elfoglalta és lerombolta a már évszázadok óta itt élő balti poroszok twangastei várát. A 16. századtól a protestáns Porosz Hercegség része (1618-ig fővárosa) lett, és Riga, ill. Danzig mellett a legforgalmasabb kikötővé vált. Időközben egyébként maga a porosz nép kihalt és/vagy asszimilálódott a német többségbe, azonban a nevük érdekes módon fennmaradt: a területen élő németek ugyanis önmagukat porosznak, országukat pedig Poroszországnak nevezték. 1871-től Königsberg az egységes Német Birodalom részévé vált, és a két világháború között is Németországhoz tartozott. 300 000 fős lakosságát szinte kizárólag németek, ill. kisebb arányban zsidók alkották. A gazdag kereskedőváros virágzó kulturális élettel rendelkezett; itt élt többek közt I. Kant filozófus, E.T.A. Hoffmann a nagy mesemondó, J. G. Herder történész és K. A. Baer természettudós is.
1945-ben a szövetséges gépek szőnyegbombázásai és a szovjet erők ágyútüzei elpusztítottak a város épületeinek 95%-át, a lakosság pedig kénytelen volt elmenekülni – a füstölgő romok közt mindössze pár ezren maradtak életben. A háború után a Potsdami Konferencia végül a Szovjetuniónak ítélte e területet, így megkezdődhetett ennek az üres, rommá lőtt vidéknek az újbóli benépesítése – immár szovjet lakosokkal. A város tehát egyik pillanatról a másikra nevet, lakosságot, nyelvet, kultúrát, államot és társadalmi berendezkedést váltott. Nem egyedülálló jelenség a világtörténelemben, de ennyire radikális és brutális fordulattal sehol máshol nem találkozunk. Mint Atlantisz, elsüllyedt egy egész világ… Ezt követően maga a körzet négy évtizeden át egy kb. 200 000 fős szovjet hadkontingens gyakorlóterévé vált, ahová 1991-ig külföldi állampolgár be sem tehette a lábát.
A Szovjetunió felbomlása a balti államok függetlenedését hozta – Kalinyingrád és környéke azóta Lengyelország és Litvánia közé szorulva egy sajátos exklávét alkot. Napjainkban kb. egymilliós lakosságának (magában a városban kb. 430 000-en élnek) 92%-át oroszok, ukránok és fehéroroszok alkotják, a többiek főként a Kaukázusból vagy Közép-Ázsiából érkeztek. Nem könnyű ma az itteniek élete: bárhová utazzanak is, vízumot kell váltaniuk, ami – egy helyi embertől tudom – 35 EUR/állam/alkalom. Így például ha közúton vagy vasúton akarna egy 4 fős család mondjuk Magyarországra utazni, akkor meg kellene venniük a lengyel, a szlovák és a magyar vízumot is, ami kb. 117 000 forint költséget jelentene. Arról nem is beszélve, hogy minden áru (még az orosz is!) a plusz vízumköltség és a vámtarifák miatt sokkal drágábban jut el hozzájuk. Moszkva ragaszkodik ehhez a területhez (ma is fontos stratégiai pont), míg a kalinyingrádiak inkább lazítanának a pórázon.
Háromszoros tudathasadás
1. Európa vagy Oroszország? Oroszországhoz képest túlságosan európaiak, Európához képest túlságosan oroszok, és ők maguk sem tudják, merre tovább. Egy helyi idegenvezető hölgy erre a kérdésemre azt válaszolta: a kalinyingrádi fiatalok döntő többsége még soha életében nem járt Oroszországban. Nekik semmit nem mond a moszkvai Kreml vagy a pétervári Nyevszkij Proszpekt, érzelmileg sokkal inkább Közép-Európához (sőt néha Nyugat-Európához) kötődnek.
2. Dicső szocialista múlt vagy dicső kapitalista jelen? A kettő összeegyeztethetetlen és nem mellékesen e kérdés szorosan összekapcsolódik a harmadikkal. Miről is van szó? Mivel maga Kalinyingrád a szovjet hadseregnek köszönheti létezését, csak és kizárólag a Szovjetunió hatalma legitimálhatja státuszát (1945-ben ti. német városból szovjet és nem orosz (!) várost csináltak). Abban a pillanatban, ha eloldanák magukat a szovjet múlttól, abszurd helyzetbe kerülnének: a német múltba csöppennének vissza. Kihúznák a szőnyeget a saját lábuk alól, hiszen felmerülne a kérdés: ugyan mi jogon bitorolja Oroszország Königsberg városát? Oroszország ezek szerint egyértelmű jogutódja a Szovjetuniónak…? Ez a magyarázata annak, hogy Kalinyingrádban szinte teljes egészében megőrződött a szovjet ikonográfia. Ezért olyan feltűnően sok a kommunista emlékmű (pl. Lenin-szobor), ezért sétálhatunk még Leninszkij, Proletarszkaja és Szovjetszkaja Proszpekten, ezért van tele a történeti múzeum szovjet propagandaplakátokkal és ezért lobog néhány helyen még mindig a vörös sarlókalapácsos zászló. (Fura kontrasztot képez ám egy Lenin szobor egy Intimissimi plakáttal…) Ezt az ideológiai vákuumot, úgy tűnik, Oroszország a pravoszláv vallás erősítésével és legújabban egy újabb fajta russzifikálással kívánja kitölteni. A közelmúltban felépült, igencsak giccsesre sikeredett Szent Megváltó ortodox katedrális már e cél érdekében fogant.
3. És a harmadik, talán legfontosabb dilemma: Königsberg vagy Kalinyingrád? A legutóbbi időkig még a Königsberg szó kiejtése is szentségtörésnek számított Kalinyingrádban. A történelmi kiadványok tabuként kezelték az 1945 előtti időszakot és kivétel nélkül a második világháborúval kezdték a város történelmének tárgyalását. Mintha előtte semmi sem történt volna. Mára megváltozott a helyzet: Königsberg alapításának 750. évfordulója (2005) óta megpróbálják egyre inkább összekapcsolni a két történelmet és igyekeznek a folytonosságot hangsúlyozni. Nekem nagyon-nagyon erőltetettnek tűnt az egész és úgy tapasztaltam: a német múltról beszélni a legtöbb embernek még mindig annyira kellemetlen dolog, hogy inkább egyáltalán nem is teszik. A turistákkal persze közlik a száraz tényt, hogy ezt és ezt az épületet XY építtette, ekkor és ekkor, de semmi többet...
A városképről
Régi fényképek tanúsága szerint Königsberg – középkori macskaköves utcácskáival és pompás, élettől lüktető tereivel – a második világháborúig Európa legszebb városai közé tartozott. A fejedelmi székhely nyüzsgő kulturális központnak, valóságos építészeti gyöngyszemnek számított. A szovjetek aztán tettek róla, hogy mindez örökre eltűnjön a föld színéről... A háború után azonnal hozzáláttak a német hagyaték szisztematikus eltörléséhez, aminek célja egyértelműen a gyűlölt ellenség hajdani létezésének tagadása, nyomainak kiirtása volt. Ez az őrjöngés a gyönyörű középkori királyi kastélyrom felrobbantásánál (1968) csúcsosodott ki. Néhány évvel később aztán pontosan ugyanazon a helyen felhúzták a város talán legotrombább épületét, a Szovjetek Házát, ami végül sohasem készült el teljesen. Megroggyant alatta a talaj és instabillá vált a szerkezete – a sors fintora: az eltemetett porosz királyi palota a föld alól is bosszút állt a barbarizmusért…
Szóval a városképről… Egységes, azaz egységesen ronda. Mint egy gigantikus Uránváros. Széles utak, hatalmas terek és 4-6-10 emeletes házak, melyek többnyire sokkal-sokkal rosszabb állapotban vannak a magyarországiaknál. A belváros voltaképpen nem jelent mást, mint több embert és több üzletet egy helyen; az utcák, épületek szövete, a beépítés módja amúgy pontosan ugyanolyan, mint a város bármely másik pontján. Az egykori Königsbergből nem sok maradt. Ami maradt (elszórtan néhány vöröstéglás épület, hat várkapu, két körbástya, a szépen felújított katedrális és egy szánalmas próbálkozás az egykori Hanza-hangulat megidézésére), az sokszor nem több egy-egy kedves kis szegletnél, üde színfoltnál a komor szürkeségben.
Ennek ellenére Kalinyingrádban egy percig sem éreztem kényelmetlenül magam. A panelházak közt sétálva akarva-akaratlanul ’90-es évek elejének lakótelepi hangulata jött elő: gondozatlan park, összetöredezett betonjárda, kiszáradt szökőkút, rozsdás játszótér, hulló vakolat, sarki bódé mindenféle vacakkal és persze sok-sok kóborkutya. György Péter a Kalinyingrád-paradigma c. könyvében így ír erről az élményről: „Kalinyingrádban otthon voltam azonnal. Ez a felismerés kétségbe ejtett és elbűvölt, mindenesetre azzal szembesített, hogy milyen kíméletlenül erős a Raumgeist, az épített tér hatalma mindannyiunk felett.” Igaza van.
Amikor megpróbáltam elvonatkoztatni a történelmi tényektől, és igyekeztem nem minden utcasarkon a régi Königsberg nyomait kutatni (megjegyzem: nem volt könnyű), akkor egy idő után be kellett látnom, hogy Kalinyingrád a maga kategóriájában (lásd: csúf szoc. város) egy kifejezetten élhető helynek számít. Fiatalos, lendületes és élhető város – csak az a fránya szép német múltja ne lenne… Valószínűleg egy fillért sem áldoznék saját pénzből, hogy visszamenjek, de ha olyan lehetőség adódna, bármikor szívesen visszatérnék „K. városába”.
Fényképek
 |
| Tipikus utcakép |
 |
| Óvoda - udvarán játéktank (hátul) |
 |
| Dohna-torony - az egykori vár maradványa |
 |
| Borostyánmúzeum |
 |
| A hírhedt Szovjetek Háza |
 |
| A felújított Katedrális (Kant sírjával) |
 |
| Brandenburgi kapu (a hat épen maradt közül az egyik) |
 |
| Ismerős...? :) |
 |
| Egy tengeralattjáróban |
 |
| ...és a fedélzetén |
 |
Bunkermúzeum - a II. vh. alatt a német
vezetők főhadiszállása volt. Ma egy panel-
házak övezte tér alatt található | |
 |
| Bunkermúzeum - installáció |
 |
| Élt, él és élni fog... |
 |
A Győzelem oszlopa (II. vh.), háttérben a vadiúj
ortodox katedrális |
 |
A történeti múzeum summázza a
német múltat és az orosz jelent.
No comment... |
 |
| Kedvenc üzbég helyem - kétszer is itt vacsoráztam :) |
