Vilnius - óváros (3)

Zsidónegyed

Vilniust a második világháború előtt gyakran nevezték "Észak Jeruzsálemének", mivel a zsidók összlakossághoz viszonyított arányszáma semelyik más európai nagyvárosban nem volt olyan magas, mint itt. 1916-ban már több, mint 60.000-en (más források szerint csaknem 100.000-en) éltek a városban, a népesség legalább 44%-át adva. Döntő többségük egy tömbben, a város többi lakójától szinte hermetikasan elzárt világban élt, méghozzá az óváros kellős közepén. A vilniusi zsidónegyed valóságos város volt a városban. Voltak, akik hosszú éveket leéltek úgy, hogy el sem hagyták a keskeny, kanyargós, zsúfolt sikátorokból álló gettó területét. Álljon itt egy rövid részlet egy korabeli, nyugat-európai feljegyzésből. "Olyan érzésem van, mintha időjárástól függetlenül állandóan sötét felhők lebegnének e tetők felett. Ezek a komor utcák valósággal klausztrofóbiát ébresztenek a nyugati emberben. Minden érzékszerv lázad a kavargó kultúrsokk ellen. A szem nyomort lát, a fül különös, disszonáns hangokat hall, és az orr - ó az orr! - az ember úgy érzi, mintha személyesen inzultálnák."

A második világháború előtt Vilnius Európa legvirágzóbb zsidó közösségét mondhatta magáénak: 96 zsinagóga, hat jiddis nyelvű napilap, saját könyvtárak, színházak  stb. működtek a városban. Történt mindez úgy, hogy gyakorlatilag semmilyen kontaktust nem létesítettek a külvilággal; a lengyel, a litván és a zsidó kultúra egy időben, egy városban, de valójában tökéletesen elszigetelten fejlődött. Alig-alig akadt olyan kívülálló, aki  ismerte volna a zsidók kultúráját, de az igazából nem is nagyon érdekelt senkit. A legtöbben csak legyintettek e csodabogarakra és a legkisebb érdeklődést sem tanúsítottak irántuk, de igaz volt ez fordítva is. Mint utóbb kiderült, ez a távolságtartás végzetesnek bizonyult. 
A zsidó népirtás megítélése mind a mai napig igen kényes kérdés és heves viták gyújtópontja Litvániában. A második világháború előtti Baltikum marginális antiszemitizmussal jellemezhető, a zsidóellenes közhangulatot csak a szovjet annexió kegyetlenkedései korbácsolták fel. Mivel a helyi kommunista mozgalmakban és pártokban a zsidók többszörösen felülreprezentáltan voltak jelen (a párt egészét tekintve ez 50%-ot jelent), sok litván egyenlőségjelet tett az izraelita és a kommunista közé, és hazaárulással bélyegezte meg őket. Amihez egyébként maguk a zsidók is szolgáltattak „alapanyagot”, hiszen pl. a szovjet tankok begördülését Litvánia-szerte virágesővel fogadták. Szóval a litvánok finoman fogalmazva sem tettek meg mindent a zsidók lemészárlásának megakadályozásáért, amire  végül 1943-ban került sor. Egy kultúra örökre eltűnt a történelem ködében... Emléküket a vilniusi zsidó gettó néhány utcácskája és egyetlen épen maradt zsinagógája őrzi.

1. Úton az egykori zsidó gettó felé.

2. Vilnius egyetlen zsinagógája.

Táblák jelölik az egykori gettó pontos helyét, olykor fura kontrasztot képezve a XXI. századdal.

A zsidónegyed régen.

És talán pont ugyanott ma.

Múlt.

Jelen. Az elmúlt években nagyszabású munka kezdődött az lepusztult városrész rehabilitálására: ma már elegáns üzletek és drága éttermek szegélyezik a Žydų gatvé (Zsidó utca) környéki sikátorokat.

 

A Vilniusi Egyetem. Európa egyik legrégibb és legpatinásabb egyetemét Báthory István magyar-lengyel-litván király alapította 1579-ben. Hatalmas alapterületen fekszik, 13 udvarával valóságos labirintust alkot.

1. Vilniusi hangulat.
2. A litván köztársasági elnök palotája.

1. Hazafelé.

2. Alkonyatkor a Hajnal-kapunál, jégesőben.